blog.ildycoo.hu

Vannak emberek, akik díjakat nyernek, mert a legjobbak abban, amit csinálnak. Vannak, akik a legjobbak azért, mert olyan emberi tulajdonságuk van, ami elismerést és díjat érdemelne, még sincs kupájuk vagy érmük, ami ezt az érdemet nap mint nap az eszükbe juttathatná, vagy másfelé bizonyíthatná. Ezt mások, akik jól ismerik Őt, tudják és tisztelik, ezért szeretik!

Van kupám, van érmem, okleveleim, amiket kirakhatok a polcomra, hogy mások lássák, mit értem el régen. Évekkel ezelőtt ezek valóban kint lógtak a szobám falán, a kupám a polcon állt… fénysítettem, nézegettem az elismeréseket. Néhány évvel ezelőtt leszedtem, és eltettem ezeket a “büszkeségeket”. Miért? Hmm, egyrészt felnőttem, és sem magamnak sem másnak nem akarok már bizonyítani, aki ismer azt tudja, ki vagyok, ki voltam. Másrészt megtapasztaltam azt, milyen az, amikor az ember olyan elismerést kap, amit nem tehet ki a polcra, mégis sokkal többet ér, mint azok, amik pár éve még ott csillogtak.

Az elismerés jelképeként ugyan kaptam egy kupát, amin az áll: “A világ legjobb hip-hop edzője”, de ez nem az a díj, amit mutogatnom kell, hogy mások elismerését elnyerjem, vagy mások tiszteletét kivívjam, és nem is vagyok a világ legjobb edzője sem. Ezt az elismerést azoktól az emberektől kaptam, akikben őszintén hiszek, akikben nem csalódtam sosem, és feléjük sosem kell bizonyítanom ki is vagyok valójában, mert annak szeretnek, aki vagyok, és azért kaptam ezt tőlük, mert számukra valóban ezt jelentem, és igen, ez az, amiért érdemes volt dolgozni és küzdeni oly sok éven át!

Kívánom, hogy azok az emberek, akik ezt a fajta őszinte elismerést még sosem kapták meg, életükben egyszer tapasztalják meg, milyen az, amikor valóban önmagáért, a saját képességeiért és személyiségéért egy ilyen elismerésben részesülhet.

Ez az a “díj”, amiért az évek során érdemes volt dolgoznom, és az áldozatok amiket hoztam mindezért, már nem is áldozatok, hanem jó döntések sora, melyhez ŐK, a táncosaim segítettek hozzá!

Köszönöm nektek lányok!

Tábor 2010.

DANCE

One of the winning performance of the Solo-Duo Dance Festival in 2007.

A zene ismerős lányok?

15 éves voltam, azaz immáron 8 éve, hogy megismertem. Régen mondott nekem valamit, amire a mai napig emlékszem, és ehhez tartottam magam: “Egy táncos akkor igazi táncos, ha a lehető legtöbb stílusban tud táncolni!”

Már 4. éve dolgozhatom együtt a példaképemmel!

Gyakorlás EB előtt

“Az ember legigazabb kinyilvánulása a tánca és a zenéje…a testek sohasem hazudnak.”

Dóri

Oda út:
Hosszú volt, ezért történt néhány dolog velünk. Oda felé végig játszottunk először barkochbáztunk, utána más talált ki valamit és a kiszemelt áldozat elmutogatta. De az igazán király a MiszterX nevű játék volt. A játék lényege, hogy hírességre kell gondolni és ezt kérdések segítségével a többiek ki találják. Ezzel elvoltunk, míg oda nem értünk.
Játék közben kinéztünk az ablakon és nem túl bizalomgerjesztő férfiakat láttunk, akiknek mikor megláttak minket felcsillant a szemük (ez érthető, hiszen egy busznyi lány állt meg mellettük) az egyik még puszit is dobott nekünk. Ezután mi elkezdtünk röhögni és a busz elindult, csak az volt a probléma, hogy a következő sarkon megint megállt és a férfiak pont utánunk jöttek erre mi behúztuk a függönyöket és a busz ment tovább, még két sarkot ahol is megálltunk mekizni (egyébként Salgótarjánban vagyunk).
A mekibe minden ki mást evett, pl.: Niki happy meal menüt, amihez kapott egy ari pingvint. Mi a Dyáékkal fagyiztunk is, ami nagyon finom volt. A kaja mellet fő szerepet kapott a fényképezés, póz a fagyival, krumplival, üdítővel, illetve csoportos képek a wc-ben (amit néha megzavartak:D) közben is folytattuk a MiszterX-et.
Megjöttünk:
Szécsény Magyarország leghidegebb pontja, de egyébként szép hely. A művházban rengeteg ember nyüzsgött, fellépő ruhás emberek rohangáltak ide-oda. Elsőször (a regisztráció után) a nagy terembe mentünk ahol szinte semmi hely nem volt, szinte semmi, mikor találtunk két széket szerencsére közölték, hogy van egy saját öltöző szobánk is, amit egy másik csoporttal kellet megosztanunk. Itt azért sokkal jobb volt, de ez a terem egyáltalán nem szellőzött szóval nagyon meleg volt. Itt melegítettünk, öltöztünk és sminkeltük egymást (kár, hogy tükör nem volt).
Aztán:
Vártunk, vártunk és vártunk. Várakozás közben megnéztünk néhány táncot, voltak jók és voltak nem túl jó koreók. Ezután segítettünk a Haverocknak és a Hollóknak, hogy elkészüljenek. Utána pedig végig izgultuk a fellépésüket és sikítva, tapsolva gratuláltunk nekik. Aztán a Tűz és Víz készülődött és 11-kor végre fel is léphetet. A mi fellépésünk ideje alatt lett volna a többieknek eredményhirdetés, de nekik fontosabb volt, hogy minket lássanak, mint az, hogy ott legyenek (így az egyik szülő ment át az eredményhirdetésre). Ami nagyon jól esett nekem és szerintem Dyának is.
Színpad mögött:
Amíg szünet volt, kipróbáltuk a színpadot. Így tudtuk mire kell nagyon figyelni. Majd öt számmal a miénk előtt beálltunk a színfalak mögé és vártunk. Itt volt egy kis kavarás, mert az egyik csoport nem készült el időre így őket későbbre rakták, de az igazi szívdobogás csak ezután jött, mert bemondták, hogy nincs leadva a zenénk. A Dyával elsápadtunk, de beálltunk, mert bíztunk a Bettyben, hogy egy szám alatt leadja a zenénket. Így is lett. Egész jól sikerült, persze voltak kisebb hibák. Mikor lejöttünk a színpadról a többiek a nyakunkba ugrottak, olyan jó volt, mindenki túl volt a fellépésen és jól sikerül és mindenki boldog volt.
Az öltözőben:
Jöhettek az őrült fotók. Fotóztunk úgy, hogy különböző pózokba álltunk, feldobtuk egymást a levegőbe, felugrottunk olyan high schoolosan és sokat nevettünk. Közben kiderült, hogy a Haverock 1-ők, a Hollók pedig 3-ak lettek (GRATULA NEKIK), így jöhettek a csoportképek a Bettyvel, érmes, kupás képek… Közben megnéztük a fotókat, amit egy profi fotós készített a verseny közben. Nagyon jók lettek, tényleg nagyon jók. Egyik másik tanulságos is, hogy majd a továbbiakban mire kell majd odafigyelnünk.
A verseny vége:
Végül 1-kor (éjjel) végre mi is megtudtuk az eredményt. Mi is elsők lettünk. Még mi is csináltunk a Bettyvel egy-két érmes képet, majd átöltöztünk és elindultunk haza.
Haza út:
Leginkább aludtunk. Bár voltak, akik nem aludtak, hanem végig beszélgették a vissza utat. A sminket is csak itt mostuk le, ami szintén vicces volt.

Tehát ez egy mozgós és nagyon jó nap volt. Jó buli és jó csapat építő program. Mostanra kiderült mindenki mehet az országos versenyre. Remélem az is legalább ilyen jó lesz, ha nem még jobb és hogy szintén mindenki kijut az Európa Bajnokságra.

Zsófi